Két ég satujában

Szinoptikusok




A havon, örökzöld ágak fél-takarásában

Rozsdás halfogókosár,

Tátogó szavak a vers hálójában:

Jégkristály, fenyők,

Igazság.



Északi szél fúj,

Tél-spórákat sodorva,

Hogy megtermékenyítsék a szégyenlős, állig betakarózott évszak

Rejtett hajlatait,

Mint meggyújtott olajlámpa

Tűhegyes fénye a faház

Sötét sarkait, üregeit.



Autók parkolnak a tó jegén.

A szauna forró kövei egy kéz után

Sóvárognak, mely vízzel önti le őket,

De senki nem nyit rájuk ajtót.



Az összesöpört, kályhára vetett

Fenyőtüskék lelkei megszabadulnak

Régi testüktől.



Mint ruháinkat a füst,

Odakint átitat mindent a kékes derengés:

Feloldva formát,

Elmosva nemlétező körvonalakat.



Ugyanazt látom, amit te,

És ugyanazt látod, amit én.

Állunk az ablak mögött,

Mint a szinoptikusok.